Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Filius Flitwick törpe lenne?

2014.02.01

 

Filius Flitwick törpe lenne?

 

 

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola bűbájtan- és a Hollóhát házvezető tanára, Filius Flitwick rendkívül kistermetű. Ezzel a ténnyel eddig még senki nem foglalkozott, amíg újságunk el nem kezdett egy kutatómunkát, mert tudomásunkra jutott, hogy a varázslónak törpe rokonai is lehetnek. Komoly családfakutatást végeztünk, majd megállapítottuk, hogy az apró tanárnak sok hozzátartozója szintén kistermetű. Ezen kívül fény derült egy igen jól titkolt rokon, Ladern Sledwork létesére is. Ladern Flitwick nagymamája másod unokatestvérének apja, a gnómok családjához tartozik, így lehetséges, hogy innen ered ez a kisméretűség. Sledwork úr sajnos nem rég meghalt, több mint négyszáz évesen. A törpékről köztudott, hogy pontosan annyi az átlag élettartalmuk.

Lapunk nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a gnómok, más néven törpék, nem elég buta teremtmények. Lehetetlenség lenne, hogy Filius okos. Az újság arra a következésre jutott, hogy Flitwick professzornak egy Promptus Creaturá-ja van. Ez a kis lény több ezer galleonba is kerülhet, és arra specializálódott, hogy gazdájának válaszokat súgjon, varázslatokat végezzen el, vagy éppen megcsinálja a munkáját helyette. Kutatóink a közeljövőben fognak ellátogatni Flitwickhez, hogy kikérdezzék származásáról.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.